Gondolatok Eszik Alajos műveihez

Zsolnay László, művészettörténész és Csiszár Róbert, művészeti író sorozata Eszik Alajos festőművész szolnoki kiállításához kapcsolódóan.

Eszik Alajos kiállítása a Szolnoki Galériában

Utószó egy kiállításhoz

E hónap 2-án zárta kapuit a Szolnoki Galériában Eszik Alajos kiállítása. A kiállításnak egy hónap alatt több mint 500 látogatója volt. Mint a vendégkönyvi bejegyzések tanúsítják, a közönség körében is sikeres volt a képek fogadtatása. Amikor Zsolnay László kollégámmal úgy döntöttünk, hogy írunk Eszik Alajos képeihez is – ha nem is mindegyikhez – egy-egy gondolatébresztő elemzést, talán nem döntöttünk rosszul. Eszik egy igazi egzisztencialista szemléletű művész, akinek a képei korunk művészetében egy olyan hiányt töltenek be, amely mint a tárlatlátogatók írásbeli és szóbeli véleménye mutatja, hiányzik a közönségnek. Miről is van szó? Arról, hogy műveinek kritikai éle, nem sértőn, hanem mély pszichológiai tartalmakon keresztül mutatja be, kérdez rá mindarra az emberi természetből adódó viselkedésre, amely sokszor értékvesztéseken, értéktévesztéseken keresztül bontakozik ki. Érdekes volt megtapasztalni, hogy korunk társadalmában mégis megmaradt a tudás a nevetségesen értéktelenről, az érték hiányából adódó jelenségek felismeréséről. Tehát magáról az értékről és magáról az emberről. Van egy réteg, aki keresi azokat az értékeket, amelyek kilengései esetén is vissza-visszahúzzák az embert értékek biztosította út irányába. Abba az irányba, mely az emberi élet értelmes, tartalmas megélését kínálja a nevetséges értéktelennel szemben. Amelynek alapja nem a hülyeség kovácsolta gyűlölet, hanem olyan kritika, amelyet képes építő jelleggel, tartalommal és humorral, szóval építő előremutatással megfogalmazni, merthogy erről van itt szó. Merthogy más kárán tanul a bölcs – mondja a mondás –, sajátján a buta, és aki azon sem tanul, hát mit is mondhatnék, annak tényleg nem való Eszik Alajos művészete, de másé sem.

Csiszár Róbert

Eszik Alajos: Bolond Margit

Eszik Alajos: Bolond Margit

Bolond Margit (Dulle Griet) a flamand néphagyomány szerint olyan boszorkány, akit az összegyűjtött földi javak az őrületbe taszítottak.A mohóságot és fösvénységet személyesíti meg, mint Moliére Harpagonja A fösvényből.A művészettörténetben egyik leghíresebb ábrázolása id. Pieter Bruegel Bolond Margit című műve, amely Antwerpenben a Musée Mayer van der Bergh-ben látható. Brueghel betegségábrázolásaival a modern pszichopatológia előfutára is volt (talán még tetszenek emlékezni a Seggkorszakhoz írtakra, a művész és a tudós közös tulajdonságairól), aki elképesztően pontosan tudta képi eszközökkel megjeleníteni és leírni az ábrázoltak pszichopatológiai tüneteit. Így Bolond Margitét is, aki a klimax után visszamaradó krónikus üldözési mániában szenved. Hatalmas szájával, alacsony ösztönszintjén megrekedve,kosarában, kötényében, kezeiben görcsösen markolva összeharácsolt zsákmányát, amint az anyagi szerzésvágyba kiüresedett lelkével a Pokol kapuja felé tart. 
Eszik alkotása azonban nem egyszerű megismétlése Brueghel művének, hanem a téma mai, korunkra átírt megfogalmazása. Mert korunk Bolond Margitjai és Harpagonjai továbbra is itt vannak körülöttünk és itt lesznek, még világ a világ. Csak már nem kacatokkal vonulnak a pokolba vezető úton.A mohóság és a fösvénység két olyan emberi tulajdonság, amely egyaránt útitársa lehet szegénynek és gazdagnak is. Korunk Margitja meztelen őrjöngve megy a semmibe vezető úton. Az út a semmiből jön, és a semmibe visz. Mondhatnánk, a semmi útja. Egy, a szerzés őrületében a meztelenségig kiüresedett, a torz lelke által felemésztett szépségét és nőiességét már rég elvesztett ember püföli dobját. Semmije sincs. Hatalmas szájával ordítva, lába közé szorított dobjával próbálja fájdalmát és gyűlöletét kiordítani a semmibe vezető úton. Mert ez az út a semmibe visz, már a pokolba sem. Ahhoz legalább hit kellene, de már az sincs. Csak az eltorzult lelkével betöltött elvirágzott teste van, melyet felemésztett Mammon szolgálata. Égő pokol és kárhozat is jobb lenne már neki, mint a semmi. A semmi fájdalma ez, melyben már magát is elveszítette visszavonhatatlanul. A semmit sem tartalmazó és a semmibe vesző, kiüresedett élet őrjöngése ez. Az emberé, aki Mammon szolgájának állva nem saját életét élte és elvesztette azt.

Akiről Ady így írt: 
Mert gyáva volt és szolga volt
S életét élni sohse merte,
A Sors, a sorsa,
Hajh, be megverte, be megverte.

Csiszár Róbert

Eszik Alajos: A Sátán és a Halál

Eszik Alajos: A Sátán és a Halál

Érdekes filozofikus műve ez a művésznek. Két, az emberi lét olyan kérdését személyesíti meg, amely emberemlékezet óta foglalkoztatja az emberiséget. A halál és a világban tapasztalható rossz. A gonoszság és a sokszor ebből fakadó halál kérdése minden egyes ember életének megkerülhetetlen létkérdése. Azsebretett kézzel, egymással szemben álló sorsszerűségnek e két alakja, a találkozás kérlelhetetlen és elkerülhetetlen tudatával néz ki ránk.Csakúgymint mikor a hatalmasok bizalmas megbeszélésük közben kinéznek az oktondi megbeszélésüket megzavaróra. Zsebre tett kézzel, hogy hát ez a nyomorult meg mit keres itt? Várja meg még sor kerül rá. Hát nem tudja, hogy úgy is találkozik velünk… Lehet, éppen rólunk tárgyalnak. Igen sok az áthallás…mert mi is lehetünk, mi emberek az ábrázoltak. Mert bár nem adott nekünk az Isten jogot arra, hogy olyat tegyünk, aminek nem vagyunk birtokában, pl., hogy öljünk, mert feltámasztani senkit nem tudunk, de mégis megtesszük. Mint beavatottak, hatalmuk teljes tudatában, talán egy pillanatnyi egyezkedés szünetében néznek ránk. A Halál vigyorogva, mert mindig övé az utolsó szó, legalábbis testi értelemben. A Sátán viszont kecskeszakállával vizslatóan, felmérően nézi áldozatát. Talál-e rajta fogást? A művészetben sokszor találkozunk megformálásukkal. Nekem ebben a témában egyik kedvenc képem, Arnold BöcklinÖnarckép a hegedülő halállal című képe, melyen a festő csak úgy mellékesen festés közben meghallgatja a halál „dalát”, zenéjét, melyet hegedűjén húz. Böcklint krónikus halálfélelem gyötörte. Műtermét állandóan virágok díszítették. De Eszik műve más. Itt már ketten állnak, ketten egyezkednek a bőrünkre, és tetszik, nem tetszik, szembe kell velük néznünk. De legfőképpen magunkkal. Merthogy erről szól a kép.Igen, a magát legerősebbnek gondoló ember is megrogyik, ha megérinti a halál szele. Olyankor számadás jön. Erről nagyon szépen és mélyen írt Tolsztoj az Ivan Iljics halála című kisregényében. És itt el is érkeztünk képünk üzenetéhez. Nézz magadba ember, mert mi jövünk, és gondunk lesz rád. Neked pedig választ kell adjál életeddel. Senki nem hiszi, még oda nem kerül, mert az életben, pontosabban a végén, csak egyszer van rá lehetőség, hogy válaszoljunk azzal, amit addig megtettünk. A mérleg billen, vagy erre, vagy arra, de billen. Ebbe a hármasba viszont mindenkinek be kell állnia. Ezért zseniális ez a kép. Egyszerű eszközzel üzen nekünk. Aki oda állsz elé és bekapcsolódsz ebbe a hármasba, gondolkozz el magadon. Ha nem állsz meg a kép előtt, akkor se felejtsd el, hogy ők mindig ott állnak, akkor is, ha nem látod Őket.

Csiszár Róbert

Eszik Alajos: Apa foglalkozása

Ki ne érezte volna már így magát! A bolond, mely örök témája a mesevilágnak, és amelyiknek ezer arca van. De nem csak arca. Nem mindegy ugyanis, hogy a cirkuszban lép fel, és csak bohóc, vagy a király bolondja, vagy kinevezték bohóccá, esetleg csak azzá tették. Nagyon nem mindegy…, főleg a bohócnak nem. A király bolondjának lenni kiváltság. Az egyetlen ember, aki megmondhatja a királynak, hogy hülye vagy, hogy nincs igazad, kifigurázva, görbe tükröt mutatva szembesítheti önmagával. A karnevál által felfüggesztett rendben kimondhatja azt is, amit még a király sem tehet meg. Öltöztess bohócnak s engedj beszélnem, ahogy akarok, kipucolom én e megfertőzött világ ronda testét… mondja Shakespeare bolondja. De Eszik bolondja igazából csak egy bohóc. Aki produkálja magát megélhetéséért, kényszerből, vagy ki tudja miért. Meztelenre vetkőzve rázza csörgődobját sapkájában, mert a kolompot, akarom mondani a csörgődobot, rázni kell, mert különben senki nem figyelne gazdájára…

Csiszár Róbert

Eszik Alajos: Apa foglalkozása

Eszik Alajos: Seggkorszak

Azok, akiknek elege van belőle, valószínű első reakciójuk, hogy na… már megint!? De nézzük csak meg, mit ábrázolt a művész, túl a beszédes címén. Mert a kérdés az, hogy miként mutatja be Eszik Alajos e képén korunknak ezt a szubkulturális jelenségét. Azon túl, hogy mint az evolúciós pszichológiai kutatásokból tudott, a férfiak, ha egy hölgy elmegy mellettük, akkor bizony a csípőméretét és a hozzá tartozó domborulatokat nézik preferenciális jelleggel. Kérdezhetik, hogy tartozik ez ide? De higgyék el, Eszik Alajos művészete telis-tele van pszichológiai jelenségek, groteszk, olykor intrikus, nemegyszer pedig egyszerűen csak sűrített naturalista (nem a stílus szerint naturalista), hanem a tartalmilag naturalista megfogalmazásaival, amelyek emberi gesztusokat meghatározó pszichés jelenségeket ábrázolnak. Ilyen ez a kép is. 
Miről is van szó? Arról, hogy a művész is meglátja azokat a jelenségeket, melyeket a tudós is, de a tudósnak mérnie kell, hogy bizonyítsa a látvány mögött meghúzódó folyamat magyarázatát. A művész megelégszik azzal, hogy ábrázolja és ebben az ábrázolásba sűríti minden élményét, azaz érzelmét, nem tudatosult vagy tudatosult gondolatát az észlelt dologgal kapcsolatban. Gondoljunk csak Dosztojevszkij, Gogol, Tolsztoj vagy Zola és még sorolhatnám karaktereire, akik olyan pontosan vannak kielemezve műveikben, mintha egy pszichológus vizsgálta volna őket. Mert a művészet –ez is egy pszichológiai kutatás eredménye – és a tudomány bizony egy tőről fakad. Mármint egyazon pszichés működés két megnyilvánulásából, aminek közös pontja az alkotás. Csak a célok mások és a módszerek. Higgyék el nekem, hogy egy jó művész tud olyan mélységekben megfigyelni, mint egy tudós. Sőt sok tudós indult annak idején művészi pályán. Hogy csak két közismert nevet említsek, Szentágothai János anatómus professzor és László Gyula régész professzor is közéjük tartozott. Akit érdekel a téma, és szeretne olvasmányosan információhoz jutni, annak ajánlom Czeizel Endre: Az orvos-genetikus szemével című művét. 
De térjünk vissza Eszik Alajos művére, és az általa ábrázolt jelenségre. A már említett pszichés jelenség, amely a férfiak ösztönös reakciója, és célja a termékenység és az utódkihordási képesség felhívó jellegének felismerése. Ugyanis bármily furcsa is, az ember úgy van megalkotva, hogy a férfiak eme fenékpreferenciája, a csípő és derék aránypárjának észlelésében bontakozik ki. A kutatások szerint a nők fizikai vonzerejének egyik meghatározó alkotóeleme a megfelelő derék-csípő arány, amely a 0,7 körüli aránnyal írható le. Az ilyen arányokkal rendelkező nőket a férfiak nagyobb eséllyel tartják vonzóbbnak, ugyanis evolúciós történelmük folyamán a férfiak arra törekedtek, hogy fogamzóképes nőket válasszanak partnerként. Ez a derék-csípő arány, a vérplazmában mért magas ösztrogén szinttel korrelál, ami annak az eredménye, hogy az ösztrogén növeli a zsír lerakódását a csípőn és a combokon, és ennek megfelelő gynoid formát hoz létre. Az ilyen módon elraktározott speciális zsírszövetek adaptív előnye, hogy energiával látta el a terhes és szoptatós nőket azokban a környezetekben, ahol a külső kalória-felvétel alacsony szintű vagy bizonytalan volt. 
Akit bővebben érdekel a téma, annak ajánlom, olvassa el ezzel kapcsolatban Sighn és Young 1995-ben végzett kutatásáról szóló cikkét a SienceDirecten, vagy az American Psychological Association oldalán. 
E kis tudományos bevezető után, mely meglátják, hozzátartozik a megértéshez, térjünk vissza a művészethez és Eszik Alajos művéhez. Mily érdekes, hogy a nőket általában a 0,6-0,7 derék-csípő aránnyal ábrázolták a szobrászatban és festészetben a művészettörténet különböző korszakaiban. Ezek az ábrázolások a Nőről szóltak, mint ideáról. Eszik műve viszont egy olyan nőt ábrázol, amely egy jelenséget testesít meg. Ha megnézzük a képet, egy piros harisnyában, harisnyakötőben guggoló, kacéran hátranéző nőt láthatunk, piros tűsarkúban, világítóan festett, valószínűtlenül szőke hajával. Ugye azt már nem kell mondanom, hogy a piros színnek milyen kulturális háttere van a női öltözködésben és szépészetben, és milyen felhívó jelleggel rendelkezik? 
A kép azt a jelenséget örökíti meg, amiben a nő, már csak saját fenekének a tartozéka. Megszűnve személynek lenni. Ha tudatosan képviseli-e jelenséget, akkor üzletasszony, aki hátsójának mutogatásából él. Ismerős? Gondolom, mindenki legalább egy nevet rá tud vágni. Hiszen ha akarjuk, ha nem, már egy egyszerű hírt sem tudunk úgy elolvasni, vagy egy bicikli pedált megrendelni a neten, hogy a képünkbe ne vágnák, hogy xy ma milyen formában villantotta meg nemesebb testrészét, amitől ugye nekünk illik hasra esnünk, vagy kiguvadt szemmel, táguló pupillákkal és tátott szájjal ámulni a produkció sikerén, amit százezren lájkoltak a facebookon, vagy tudom is én hol. Ha mi nem tettük, akkor nem vagyunk modernek, időszerűek stb. De cserébe talán még tudunk gondolkodni, és ha férfiak vagyunk, akkor a Nő még mindig személyiség, idea… 
Szóval szemben a női szépségnek azzal a tulajdonságával, amely az emberi faj fenntartásának is segítője, a művész e művén egy olyan szubkulturális jelenséget mutat be – ugyan minden ítélet nélkül –, de mégiscsak görbe tükörben, melyben a nő a hírnévnek és pénznek engedve saját testének eszközévé válva, seggé degradálja személyiségét és emberi értékeit. Amit viszont ha jól csinál, akkor megél belőle. Miért nem mentem plasztikai sebésznek…?

Csiszár Róbert

Eszik Alajos: Seggkorszak

Eszik Alajos: Isadora

Eszik Alajos művészete egy nagy kalandozás az emberi lélekben, s az ember kultúrtörténetében az egészséges, szerető irónia segítő kalauzolásával. Az Isadora, ha nem is tudjuk ki az, már mesél. Mesél a táncról, mikor az még ősi misztériumok része volt. Mesél a táncról, mikor az a nők csábító fegyvere volt a férfiak ellen, mint Szalóménél, aki Keresztelő János fejét kapta díjul táncáért. S mesél a vad erotikáról, szenvedélyes gesztusokról, amik Lautrecet inspirálták a Moulin Rouge-ban.
De térjünk vissza Isadorához. Én véletlenül tudom, hogy ki volt Isadora Duncan, a 20. század első évtizedeinek híres táncosnője, aki megújította a táncművészetet, s görögös, áttetsző leplében akkor nem megszokott vonaglásokkal ejtette transzba a közönséget. S lett így méltán híres Európa-szerte a művészvilágban. Nos, róla és Jeszenyinről emlékezett meg Gorkij az egyik írásában: Isadorában megvan minden, amire Jeszenyinnek nincs szüksége.
Ennyit egy híres szerelemről, s a táncművészet megújításáról.
Ha ezek után kedvet kapnak arra, hogy megnézzék Eszik Alajos kiállítását, június 2-ig még megtehetik. S ha már ott vannak, kérem, adják át üdvözletemet Olasz Pista barátomnak, akivel a művészetről is el lehet értően beszélgetni.

Zsolnay László

Eszik Alajos: Isadora

Eszik Alajos: Szégyenpad

Szeretem ezt a képet, mert mindannyiunkról szól. Ha beismerjük, ha nem. És időtlen, az emberiséget évezredek óta kísérti az a gondolat, hogy hülyét csinált magából időnként. Gondoljunk csak Apuleius Arnyszamarára, a férfira, aki egy mágikus átváltoztató szertartás során tévedésből szamárrá változik. Számos kalandja meggyőzhetné az olvasót arról, hogy vigyázzon magára, de az emberek, mint látjuk, nem tanulnak. Minek is?
A vad és részeges kentaurok büszkék a félig ló, félig ember mivoltukra. A szamárember pedig, mint látjuk, bánatosan lógatja szamárfejét. Igaz, a kentaurnak a feje maradt emberi, a teste a ló. Könnyű neki.
Szóval szamarat csinálunk olykor magunkból, sőt nevelnek is minket erre. Nálunk az iskolában még volt szamárpad, az ok nélküli megalázás pellengére. Ültem ott eleget, gondolom, nem lepődnek meg ezen. Pedig nem akartam én semmi rosszat, csak egy kicsit mást, mint a többiek. Mi a tanulság? Vigyázzunk magunkra, mert ha nem csinálunk mi szamarat magunkból, megteszik mások helyettünk. Egy a lényeg, ha tükörbe nézünk, vegyük észre, ha szamár tekint vissza ránk. Mert a baj akkor nagyobb, ha ezt önteltségünkben észre sem vesszük.
Ezek után talán nem túlzás, ha azt mondom, Eszik Alajos valahogyan mindannyiunkat ábrázolt, ahogy ott ülünk a szamaraknak kijelölt padon. A művész kiállítása a Szolnoki Galériában tekinthető meg.

Eszik Alajos: Szégyenpad

Zsolnay László

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s