Csontváry Kosztka Tivadar: Őztanulmány

Mai mottónk:
Futásomat megfutottam, a hitemet megtartottam.
Pál apostol

Mai képünk: Csontváry Kosztka Tivadar Őztanulmány

Riadtan néz ránk a képről ez az őzike. Nem csoda, egyedül néz szembe a világgal. Riadtan néz, bár tudja, hogy kiválasztott, égi szózat intette festőjét, hogy ő lesz a világ legnagyobb Napút festője, nagyobb Raffaelnél. Hogy ez mit jelent, maga Csontváry sem tudta, mert kérése ellenére, az égi szózat nem ismétlődött meg. Nem tudta, mi sem tudjuk, hogy mi a Napút, de elindult rajta, hogy teljesítse küldetését. Bejárta Szicíliát, a Balkánt, a Szentföldet. Hajóútján tengeri viharba keveredett, s az életükért reszkető, sikoltozó utasok között nyugodtan aludt, festékes dobozát magához ölelve, mert tudta, nem azért indították őt útnak, hogy még küldetése előtt elpusztuljon. Magányosan járta a Naputat, s sorra születtek remekművei: a Taorminai görög színház romjai, Mária kútja Názáretben, s a Magányos cédrus. Mert magányos volt Csontváry, magányos, mint minden vándor. Csak küldetése lelkesítette, tartotta benne a hitet, miközben gyűltek a remekművek, melyeket aztán hazahozott, kiállított.
Távoli, ismeretlen-ismerős tájak, a Napút állomásai. Mindez magyar embertől, Magyarországon. Csontváry izgatottan várta a hatást, furcsa zajok jutottak el a lelkéhez, az emberek nevetgéltek, gúnyolták a képeket. A Napút senkit sem érdekelt, senki sem kívánt elindulni rajta.
Ezután Csontváry már nemigen festett, zavaros írásaiba bonyolódott a zsenikről, a kiválasztottak hatalmáról. Épp száz éve halt meg a Magányos cédrus, aki előre várta, remélte, hogy eljön majd egy kor, mikor megindul a zarándoklat öröklétű törzséhez.

Robinson Crusoe

P.S:
Ez az őzike a felkészülés időszakából való. Az égi szózat elhangzott, s Csontváry módszeresen készült évekig, hogy a Napút ismeretlen tájaira induljon. Képezte magát a festészetben, pénzt gyűjtött, mint patikus. Ez az őzike tehát mondhatjuk, hogy egy tanulmánya későbbi remekművekhez, ami már ott hordja magában a későbbi művek zsenialitását. Hogy mire gondolok? Épp a Magányos cédrusra. Ez az őz ugyanolyan magányos, mint az a fa ott fenn a Libanon hegyén. Magányos és még esendő, kiszolgáltatottja az Életnek, nem tud még dacolni vele, mint az öröklétű cédrus. Az Őztanulmány ezért fontos mű számunkra, bepillantást enged a felkészülés éveibe, s persze azért, mert a miénk, szolnokiaké. Egy őrző hagyta ránk, Szepesházy Kálmán, akiről már írtam nektek. Október 9-től megnézhetitek a Damjanich Múzeum megújított Szolnoki Képtárában.

Fotó: Csontváry: Őztanulmány (DJM tulajdona)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s