Assemblage technikával készült műve, mely különféle tárgyak egymás mellé helyezéséből létrehozott háromdimenziós alkotás. Az assemblage technikáját egyébként Pablo Picasso kezdte el alkalmazni 1914-ben. Magát a technika meghatározását csak később, Jean Dubuffet használta először azokra a tárgyakból készült kollázsaira, melyeket aztán assemblages d’empreintes-nek nevezett. A kollázs ötletét használja fel, de a kollázs kétdimenziós műalkotásaitól eltérően, ezek térbeli kompozíciók. Az ilyen technikával létrehozott alkotások között vannak, amik a pop-art, a dadaizmus vagy az új realizmus stílusát képviselik. Ennyit a technika előtörténetéről, és most lássuk, miért is oly rendkívüli a művésznek ez az alkotása. Nekem bevallom, az assemblage technikával készült művei közül ez az alkotása az egyik kedvencem. Egy olyan mű, ami kevéssel tud sokat mondani, vagy mondjuk inkább úgy, mert ez esetben pontosabb, kevéssel többet kifejezni. Mert a Szlávicstól megszokott szimbólumokon túl színben is sokat fejez ki. Egyébként jellegzetes stílusjegye, hogy nemcsak egymás mellé teszi tudatosan a tárgyakat, hanem át is festi őket, vagy az alap formáival és színével olvaszt egy jelentéstartalommá olyan tárgyakat, melyeknek amúgy nem sok közük van egymáshoz, ezzel egy teljesen új jelentéstartalmat adva nekik. Igazából egy közös jelentést, vagy hangulatot fejez ki velük. Jelen művének az alapja, a művész által kékre festett két fatábla, amely, ha figyelmesen megnézik, nemcsak a tenger változó kékségét idézi elénk, hanem a kivágott, hullámos középső részével a tenger öblét is. Peremével pedig a reggeliző tálcát is egyben. Milyen rafinált, milyen ügyes sűrítés. A tálca egyben a tenger is. Mint ahogy a hússütő villa is, egyben villa és Tritón szigonya is, amivel enni is lehet, és kifogni a tenger gyümölcseit is. De a csigaház is kettős jelentésével, nemcsak a tenger gyümölcseit jeleníti meg, melyet a szállodai szobánk ajtaját a kulccsal bezárva, különlegességként elfogyasztunk, hanem Tritón kagylókürtjét is, mellyel meghív minket erre az idilli eseményre, mely ellen egyikünk sem tiltakozna. A művésznek ez az alkotása, nem csak egy tárgy kollázs. Messze több. Színei miatt egy háromdimenziós kép, mely egy idilli élethelyzet, érzetét jeleníti meg az örökkévalóságba ágyazva. Azon pedig külön gondolkodjanak el, hogy milyen lenne ez a mű a villa piros-fehér-fekete nyele nélkül. Ugyan ki gondolná, hogy a köznyelv által csak „angolkanálként” aposztrofált eszközt ne használati tárgyként, hanem művészi anyagként vegye kézbe? Kiegészítve két színesre festett falemezzel, hogy egy kulccsal és egy kagylóval beemeljen minket egy ilyen édeni élethelyzetbe érzelmileg…

Csiszár Róbert