Idősebb Szlávics László: Áve Cézár

Erre szokták mondani, hogy nem semmi. Mármint, hogy meglássa valaki a csőfogóban a féllábú római katonát, akinek a sisakja és arca egy félcolos vízcsőkönyök. Egyszerű szobor, annál több ötlettel, és mondanivalóval. Van benne humor, irónia, groteszk. Benne van az élet, a történelem minden ellentéte, magasztossága és sokszor érthetetlensége is. De egyszerűsége ellenére benne van a mesterségbeli tudása is a művésznek. Ilyenkor szokták mondani: ilyet én is tudok! Igen, csak nem te találtad ki. Nem a te lelkedben született meg, sem ez az alkotás, sem ez az életmű. Mert az alkotáshoz nem elég, hogy tudok hegeszteni vagy vasat vágni, és az sem, hogy van-e otthon csőfogóm és vízcsövem, meg kék festékem, hogy befessem a vaskönyök szélét kékre, hogy sugallja, egy arcot takar a sisak. Alkotást bármiből lehet létrehozni, de ahhoz, hogy abból művészet legyen, úgy kell megcsinálni, hogy magában hordozza az alkotó érzéseit, gondolatait, üzeneteit. Erre viszont kevesek képesek. De miért is mondom mindezt, miért nem az alkotásról beszélek? Arról is fogok. De ahhoz, hogy egy szobrász miért használati tárgyakból rak össze műalkotást, ahhoz az odavezető utat is meg kell érteni. Mert úgy van ez valahogy, hogy a művész lelkében él egy gondolat. Mondjuk, a cézárokat szolgáló katonákról. Arról, hogy mi a fene motiválja őket, hogy fél lábbal is Áve Cézárt kiáltsanak? Láttunk ilyet, és fogunk is még látni a történelemben. Miért éljenez olyasvalakit, akinek a lába elvesztését, a rokkantságát köszönheti. Ha önök rögtön tudják a választ, valószínű nagyon okosak, mert nekem hosszas pszichológiai tanulmányok kellettek hozzá, hogy megértsem, miként lesz az egyes ember konformizmusából tömeg idiócia. Hogyan hatnak embertársaink gondolatrendőrként egymásra, miként alakul ki a hatalomnak való engedelmességnek az a normája, amelyet a társas befolyásolhatóság mindent átható szelleme irányít. Miért van az, hogy egy 1945 előtti társadalom, amely Európában kiemelten vallásosnak számított, a korabeli statisztikák tükrében, a vallásukat aktívan gyakorlók számát tekintve, két évvel később szinte egy emberként ordította vastapssal, hogy éljen Rákosi! Természetesen nem nálunk, hanem Piréziában. Mert nálunk sose történhetne ilyesmi… Gondolatommal és kérdésemmel azonban korántsem voltam egyedül, mert az enyémtől sokkal korábban megszületett ez a mű, ami a saját konformizmusától is megrokkant féllábú római katonában foglalja össze mindazt, amit a pszichológia tudománya hosszas kísérletezés után, áramütési kísérlettel, vonalhosszúsági kísérlettel, Stanfordi börtönkísérlettel felszínre hozott. Igen, nem véletlen nem szerették Szlávics művészetét, és a tűrt kategóriába tartozott. Mert könnyebb tűrni és elhallgatni, mint megállni egy ilyen szobor előtt és elgondolkodni. Ilyenek vagyunk mi, emberek, úgy alapjáraton. De ha tudjuk, hogy ilyenek vagyunk és már azt is, hogy mikor és hogy válunk ilyenné, akkor talán érdemes ennek a szobornak a felemelt kezére gondolni, amely nemcsak a mindenkori cézárt élteti, hanem arra is figyelmeztet, hogy időben meg lehet még állni. Lehetőleg két lábon…mert erről szól a szobor.

Csiszár Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s