Id. Szlávics László: Búcsú

Felesége halála után, az elválás pillanatának fájdalmából fakadt-szakadt ki ez az alkotás. Mi mindent el lehet mondani két kaviccsal, és némi vassal. Mennyi érzelem sűrűsödhet össze egy 53 cm-es, élettelen anyagban. Mert minden, mi búcsúzás, benne van ebben a szoborban. A búcsúzás minden esetlensége, fájdalma és kényszere. Mert búcsúzni általában rajtunk kívül álló okok miatt szoktunk. Csak a legritkább esetekben búcsúzunk saját elhatározásunk szerint, de akkor sem könnyű. Az ember már csak ilyen. Amiben egyszer részesült, amit egyszer létezése részének érzett, azt nehezen akarja elengedni. Ilyen a természete… A kisgyermek, mikor először leviszi édesanyja a játszótérre, mindig visszaszalad átölelni, mert érzelmileg tankolni kell az anyai szeretetből, kell a muníció az egyre hosszabb távollétre. Aztán valaki megtanulja, és valaki nem, hogy az életben búcsúzni kell, mert a változás is életünk része. Van, aki tör-zúz és rombol, és van, aki lelkét megőrizve emberként tud búcsúzni, mert tudja, hogy a távolság és az idő nincs hatással arra, hogy mit tekintünk értéknek és fontosnak. De természetesen így is nehéz. Ebben a szoborban, mely két ember akaratlan, az elmúlás kényszerítette elválásáról szól, egy élettelen anyagot töltött meg érzelmekkel a művész. Milyen érdekes ez… egyetlen valaha élőnek nevezett anyagba sem tudunk életet lehelni, ha az egyszer kiszállt belőle. De a teremtő erő és akarat, a művészet, képes úgy formálni az élettelen anyagot, hogy az érzelmet tudjon kiváltani. Azt az érzelmet, ami abból az egzisztenciális határhelyzetből fakad, amit éppen ábrázol. Erre csak a művészet képes. Eszembe jut DarrenAronofskyAnyám című filmje, amiben az isteni teremtés, az áldozat, az emberi szabad akarat egymásnak feszülő tragédiája jelenik meg irtózatos és megrendítő erővel. Művében, létezésünk határhelyzeteire keresi a választ a rendező 120 percen keresztül.  Id. Szlávics László szobrában mindez két darab kavicsban, és egy darab vasban ölt testet, egy előbb-utóbb, mindannyiunk által átélt élethelyzeten keresztül. A hatalmas kéz, mely tétován int…, másik kezét szívére téve, tiszta szeretetével, az élet és halál határvonaláról, a viszontlátás reményében intve búcsúzik felesége. A művész, aki életében oly sok drámát és tragédiát átélt, hadifogságot, meghurcoltatást, a második világháború és az ötvenes évek összes embertelenségét, a mellőzöttséget, mégis megmaradt embernek. Szenvedései, megaláztatásai és sérelmei ellenére megőrizve lelke emberi mivoltát vall a hitről, a halál okozta elválás tragédiájáról, és a viszontlátás reményéről. Alkotásában, mely életének legtragikusabb határhelyzetéből fakadt, lelkének legmélyéről mutatja meg nekünk, hogyan tudjuk emberi lényünket megőrizve, elviselni az elviselhetetlent, emberként megélni az embertelent. Gondoljanak majd erre, amikor megnézik…

Csiszár Róbert

Id. Szlávics László Búcsú (a szerző felvétele)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s