De megálljunk! A lélektanhoz érkeztem, s eszem ágában sincs tréfálni vele. A szerző kiveti hálóját egy jellemre, s ha az egyszer megvan, világgá meneszti.
André Breton, 1924

A szürrealizmus első kiáltványa

Van a Musée d’Orsey gyűjteményében egy kép, melynek kalandos útja magyar vonatkozásokkal is érintett. Nevezetesen a festményt a Bernheim-Jeune galériától Hatvany Ferenc báró vette meg 1910-ben. Hatvany az alkotással saját fürdőszobáját díszítette. Budapest szovjet megszállása alatt a Hatvany-gyűjteményt a szovjet hadsereg lefoglalta, de 1947-es emigrálásakor a szovjetek megengedték, hogy egy műtárgyat magával vigyen a báró. Hatvany A világ eredetét választotta. Később egy aukción 1,5 millió frankért Jaques Lacan francia pszichiáter és felesége vásárolta meg a művet. Lacan 1981-ben bekövetkezett halála után 1995-ben a francia állam megegyezett az örökösökkel, és a festmény a párizsi Musée d’Orsay gyűjteményébe került, ahol ma is látható, ugyanis ezzel a képpel kezdődik a kiállítás. Történt egyszer, hogy egy magyar festő ellátogatott a Musée d’Orsay-be, ahol az emberek furcsa módon reagálnak a festmény kendőzetlen erotikus naturalizmusának hatására. Ki pfujolt, ki szemérmesen elsettenkedett zavarában, mintha nem is látta volna a képet, mások különböző megjegyzéseket tettek rá: miért ide kellett tenni? Szóval, említett művészünk azzal szembesült, hogy egy hölgylátogató, akit nyilván nem a képek érdekeltek, hanem feltűnési viszketegségének, vagy csak zavart személyiségének engedve a kép mellé állt és szoknyáját felhúzva mutogatta mezítelen ölét a látogatóknak, akik – és itt jön a csavar – nem a fentebb említett prüdériával reagáltak a látványra, hanem megtapsolták és fotózták a produkciót. Mert hát ilyen az ember, hajlamos egy zavart ember produkcióját díjazni, és azt, aminek festett változatát elítéli, élőben már természetesnek venni. Ha élőben látja, tapsol és fotóz, de egy meztelen női ölet ábrázoló műalkotástól már irtózik, skandalumért kiált. Miért? Nem neki jutott az élmény, hogy megörökítse? Vagy irigységből, hogy nem neki jutott eszébe megörökíteni, netán nincs tehetsége hozzá, vagy hiányzik neki, ki tudja… Dehát örök törvény, hogy az emberi hülyeségnek nincsenek határai, csak fokozatai vannak. Olyannyira, hogy a Facebook közösségi oldal (nekem nincs Facebook fiókom) több esetben nem engedélyezte Courbet festményének közzétételét (Rubens képeit sem). Miközben a hírek arról szólnak, hogy élőben közvetítik az emberek rajta, hogyan gyilkolják egymást, és minden más ocsmányságot, amit embertársaikkal művelnek, önmegvalósításuktól és önkifejezésüktől hajtva. Egy francia tanár végül beperelte a Faceobookot, mert megsértette a szólás és véleményszabadságát azzal, hogy felfüggesztették a fiókját a festmény közzététele miatt. Bizony erre is jó a művészet, hogy az ember természetellenes gondolkodását felszínre hozva, szembesítse saját elfojtott dolgaival. Hiszen a lelkét és érzelmeit célozza meg elsősorban. Nos, ha már ennyit írtam egy műalkotás kiváltotta paradox emberi reakciókról, akkor megérdemli az említett alkotás, hogy azt is leírjam, hogyan keletkezett. A festmény Courbet-tól egy Khalil Bey nevezetű oszmán diplomata, az Oszmán Birodalom athéni és szentpétervári nagykövete rendelte meg, amikor Párizsba költözvén erotikus gyűjteményét szerette volna gyarapítani egy újabb Courbet-darabbal. Ugyanis Courbet Álom című képe szintén a falán lógott. Azért ismerjük el, tudott élni az öreg! Courbet modellnek Joanna Hiffernant választotta (lent az álom című képen a szőke hölgy), aki amúgy Courbet kedvenc modellje is volt, gyaníthatóan nem csak szépsége, hanem nőiessége miatt is. A gond csak az volt ez esetben, hogy a nevezett hölgy Courbet jó barátjának, James McNeill Whistler festőművésznek a szeretője, de írjuk inkább úgy, hogy kedvese volt. Ez sokkal szebb így… Hogy az alkotás milyen módon, és mivel zajlott, nem tudni, de egy biztos, hogy Courbet és Whistler viszonya a festmény elkészülte után megromlott… Szóval, nem hiába mondta Joseph Fouché, Napóleon rendőrminisztere nyomozóinak, hogy: Cherchez la femme… keresd a nőt! Aztán ha megtaláltad, lehet kedvedre háborogni a Courbet által megörökített gyönyörű ölén, mert a festő akármilyen körülmények között is festette meg, azért örök időkre felkente a művészetek templomába mementónak, hogy az Isten által teremtett világ törvényei szerint, mégis csak innen indul útjára mindenki, hogy ha van olyan hülye, legyen lehetősége min háborognia…

Csiszár Róbert