Úton a varázsló kertjébe

A facebook szerdai jegyzetében meséltem egy paletta történetét, amin túl sok festék maradt. Elmondtam, hogyan lett belőle festmény, amit a véletlen szült, s azt, hogy hogyan lett az enyém. Most hadd beszéljek a kép utóéletéről.

Örömmel vittem haza a zsákmányt, tudva, hogy vele egy egész világot viszek haza. Nem invenció, nem teremtő szándék alakította, nincsenek előre meghatározott történetei, formáját merevítő izmusai. Minden rám vár vele kapcsolatban. Alkothatok, teremthetek én is szabadon. Hosszú az út hazáig, volt időm a gondolkodásra. Kész történettel tettem a képet a feleségem elé, s úgy véltem, jogos büszkeséggel. Ugyanúgy ráfaragtam, mint mikor művészettörténész lettem, s azt hittem, a világ legmagasztosabb dolga az embereknek művészetről mesélni.

Nem tetszett a történetem, nem tetszett a kép sem. Talán, mert megittam közben néhány sört is? Ma már mindegy! A festmény és az álmaim kettétörve hevertek a szemeteskukában. Innen a kép közepén látható törésvonal. Örök figyelmeztetés. De nem tanulok belőle! Számomra a kép egyre mesél. Kivettem a kukából, összeragasztottam, s máig is a falam díszíti.

S hogy miről mesél? Egy varázslóról és az ő titkos kertjéről, egy szomorú hercegről, aki szerelmét keresi, s a lányról, aki a kertben raboskodik. Szokványos a történet? Lehet, de nekem mégis az életről beszél, mert mi vagyunk a varázslók, a szomorú hercegek, a rabok is. Mi mindannyian vagyunk együtt az élet. Lehet, hogy a varázsló nem gonosz? A rabság nem rabság? A herceg sem szomorú? A mesét folytatni kell! Így született ez a kép is, amin a szomorú herceg mutatványosokhoz csatlakozik, akik a varázsló kastélyába tartanak egy ünnepségre. A festményt én csináltam, minden művészi tehetség nélkül, a folytatás kényszere hatására. Egy mese nem maradhat befejezetlen. Egy, a véletlen szülte műalkotás, így vált új invenció forrásává.

Mentségemre csak annyit, hogy Verebes Gyuri, Munkácsy-díjas festőművész udvariasan ennyit mondott a képemről: Ez nem is olyan rossz. Tehát, azt hiszem, folytatás következik. Ha a művészettörténet nem is gazdagodik, a mesémet befejezem. S itt merül fel a kérdés: az invenció, a szándék ér-e valamit tehetség nélkül? Nem hiszem, de a játék izgalmas!

Egy eredeti Zsolnay-festmény (a művész tulajdona)

zsolnay

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s