A Szolnoki Tabán a művésztelep festőinek ábrázolásában

“A kultúra hordozóinál az érték úgy terem, mint a természetben: önzetlenül, gazdagon és bárkinek.”
Legány Dezső

A Szolnoki Tabán a művésztelep festőinek ábrázolásában

A Szolnoki Művésztelep történetében a Tabán mint téma a telep kialakulása után mondható jellemzőnek. A pettenkofeni időkben főként a piac forgataga, Szolnok városának jellegzetes utcarészletei jelentették a fő témákat az idelátogató festőknek. Valószínű, hogy a művésztelep kialakulásával a telep fekvésének is szerepe volt abban, hogy elkezdtek tabáni témákat választani. A művészteleppel szemben, a Zagyva túlpartján fekvő Tabán zegzugos utcáival, rendezetlenségével, színes látképével változatos kompozíciós megoldásokra nyújtott lehetőséget az alkotóknak, akik az elmúlt száz évben rengeteg tabáni témájú képet festettek. A Damjanich János Múzeum gyűjteményei közül a történeti gyűjteményben található a legrégebbi tabáni ábrázolás, amit a mindössze 33 évet élt, 1918-ban elhunyt Ruszti Gyula készített valamikor az 1900-as évek legelején. A ceruzavázlat a művésztelep oldalából, a Zagyva-híd tövéből ábrázolja a szemközt fekvő Alcser-féleházat.

Ruszti Gyula:Az Alcser-féle mosótelep a Zagyvaparton (© Damjanich János Múzeum gyűjteménye)

Ismerjük egy későbbi változatát is, melyet Gerhard Zill festett 1933-ban. A képpel kapcsolatban nincs forrásunk arra vonatkozóan, hogy Zill a művésztelepen vendégeskedve alkotta-e képét, vagy csak a városban járva talált rá a témára. Az előbbi valószínűbb, ha belegondolunk abba, hogy a telep festői igen sok külföldi kapcsolatot ápoltak abban az időben, többségük megfordult német területen, többen kint tanultak Németországban.

Gerhard Zill: Az Alcserház a Zagyvapartján (© magántulajdon)

Az 1908-ban a művésztelepen dolgozó Halász-Hradil Elemér képe a korai plein air szép példája, mely a téli Tabán egy részletét tárja elénk. Az eddig ismert téli tabáni képek közül ez az egyetlen, amely ilyen kis részletben fogja meg a Tabán télen is színes világát, amely a leírások szerint éppoly sokszínű volt életvitelben, mint látványban, hiszen még kupleráj is működött itt, méghozzá szabályos hatósági engedéllyel, ahonnan a púpos Marcsa a leadott szükségletek szerint kommendálta a telepre a lányokat.

Halász-Hradil Elemér:Utca(© Damjanich János Múzeum gyűjteménye)

Erről egy igen humoros anekdotát hoz Hermann Lipót a Művészasztal című könyvében: Bródy egyszer Fényes Adolftól kapta a következő „tarkát”: „Hatvany Ferenc gyümölcs-csendéletet festett, amelynek egyik fő alakja egy banán volt. Pólya megnézte a készülő képet s a banánra mutatva megkérdezte, hogy mi az? – Banán! – válaszolta Hatvany. – Még sohasem láttál ilyet? – Soha – hangzott a válasz. – Jóízű? – Remek! – De szeretném megkóstolni… – Kérlek!…ha kész leszek a képpel, megkapod a banánt – ígérte Hatvany. A csendélet festése elhúzódott, s a banán napról napra összébb töpörödött. Amikor végre elkészült a mű, hogy a Pólyának ígért gyümölcs jobban mutasson, Hatvany kiszedte a belét és – egy kapcát tömött bele. Pólya jelentkezett a banánért. Megkapta. Beleharapott és keservesen rágni kezdte. Hatvany komoly arccal megkérdezte: – Ízlik? – Igen… – válaszolta fanyalogva Pólya. – De ha nem tudnám, hogy banán, azt hinném, – kapca!…” A tarka krónika másnap megjelent. Pólya komolyan megsértődött és valósággal felelősségre vonta Bródyt, hogy kitől kapta ezt a viccet. Amikor Bródy elmondta, hogy Fényestől, Pólya rögtön bosszút állt és a következő, ugyancsak „igaz történetet”mesélte el Fényesről: „Fényes a szolnoki művésztelepen dolgozott. Pólya is. Pólya valahonnan kölcsön kapott egy lovat és azon nyargalászott a telepen. Kitűnően ment a lovaglás és hogy lovastudományával eldicsekedjen, nagy kiáltozással hívta Fényest. Fényes szobája azonban zárva volt, s a művész nem felelt Pólya kiabálására. A lovas festő leszállt paripájáról és elindult a ház felé, hogy bemenjen Fényeshez. Ekkor széthúzódott az ablakok alatt levő bokor és a nyílásban megjelent Púpos Marcsa közismert képe. Púpos Marcsa cigány modell volt s egyben ő gondoskodott arról, hogy a művésztelepnek, a sok férfi látogató mellett, női látogatói is legyenek. Egy ilyen „látogatót” kalauzolt aznap Fényeshez, aki rögtön bezárkózott a leánnyal, festeni kezdte s ezért nem válaszolt Pólya kiáltozásaira. Púpos Marcsa nem akarta, hogy Pólya megzavarja Fényes és a vendég hölgy bizalmas téte-a-téte-jét s ezért így tartotta vissza Pólyát: – Fényes úrnak öröme van. Ez azután szállóige lett a szolnoki művésztelepen.” A „tarka” másnap megjelent és beteljesedett Pólya bosszúja. Mint ebből a történetből is látható, művészeink szó szerint igen jó „testi” kapcsolatot is ápoltak a tabániakkal. Ebből az időszakból származik Fényes Téli verőfény című alkotása, amely kis mérete és vázlatos festése ellenére rendkívüli intenzitással adja vissza a téli tabáni utca hangulatát.

Az 1910-es évek festészetének két szép darabja Kléh János Zagyva-part című képe, amely a műtermek ablakából kínálkozó rálátás szerint ábrázolja a Tabán vízparton sorakozó házait, melyek a 80-as évek bontása alkalmával, a legutolsó időpontig láthatóak voltak. A festmény felfogásmódját a későbbi alkotóknál is megtaláljuk (Baranyó, Palicz, Mészáros). Hasonló ebből az időszakból a szintén Kléh János által festett Fahajó a Zagyván című kép, mely friss festésmódjával mindmáig az egyik legszebb ilyen témájú képe a múzeum gyűjteményének.

Kléh János:Zagyva-part (© Damjanich János Múzeum gyűjteménye)

A 10-es évek festészetének egyik szép darabja a Vidovszky Béla festette Tabáni látkép, amely gyönyörű kontrasztjaival ragadja meg a déli órák napsütésében ragyogó Tabánt, színes házaival és mélytűzű színeivel. Egy Vidovszkyhoz kapcsolódó anekdota szerint, amikor megkérdezték, hogy miért nincs gyermeke, akkor Pólya Tibor adott felvilágosítást, miszerint azért, mert a Béla bácsi nem merte felvilágosítani a feleségét, hogy a gyermeket nem a gólya hozza.

A 20-as években a telepen dolgozott Révész Péter Pál, aki kezdetben Fényes Adolf tanítványa volt, majd a főiskolán Rudnay osztályába járt. Két képe, amely a múzeum gyűjteményében található, híven tükrözi a festő képi látásmódjának jellegzetességeit. A már naivitásba hajló impresszionista képein, melyek témája legtöbbször a Tabán, nehéz nem észrevenni azt a kissé erőltetett rajzi lazaságot, amely a Tabán házainak a perspektívának ellentmondó dőlését, a háztetők hajlottságát hullámzó vonalakkal, egy naiv festő látásmódjával ragadja meg.

Révész Péter Pál:Tabáni utca (© Damjanich János Múzeum gyűjteménye)

Szintén ezen időszak kiváló alkotása Szlányi Lajosnak a Zagyvaparti házak című képe, amely kis méretével, a bravúros képmetszésével a tabáni tájábrázolás gyönyörű képe a „tájképfestő triász” egyik tagjától. Szintén Szlányi Lajos festette a Téli tabáni utca című képet, amely vastag faktúrájával, a ropogós fehér hóval behavazott, mégis színes Tabán, Fényes Adolf legjobb képeinek hatását adja, a havon megcsillanó megannyi színes reflexével, lüszteresen ragyogó fényeivel.

Szlányi Lajos:Zagyva-parti házak (© Damjanich János Múzeum gyűjteménye)

A harmincas évek festészetében a tabáni témákban is új látásmód és stílus jelenik meg a Pólya testvérek diktálta szellemiségben. Elsősorban itt a választott technika a novecentósok (Aba-Novák, Szőnyi István) által újra felfedezett tempera-technikának köszönhetően. Maga a tempera-technikavilágos színeivel, pontos rajzi határaival, soha nem sárguló vagy sötétedő színeinek kontrasztjaival a napsütötte, meszelt falú házak, a szűk utcákban bolyongó napfény és árnyak játékának megjelenítésében, a festői hatásokban addig nem látott lehetőségek tárházát kínálta. Megfigyelhető, hogy Pólya Iván három képe közül egyik képén, amely olaj, vászon technikával készült, a kép festése során a szárazabb, lazúrosabb, temperásabb festésmódot választotta, ezáltal hatásában közelebb tolva a képet a másik két festményén megfigyelhető atmoszféra felé, amely a temperatechnikából adódik. Az Utca (Tabán) című festménye, amely a tabáni témájú képek elmúlt száz évének ikonikus darabja. A temperatechnika kínálta témák „határnélküliségének” egyik szép példája Pólya Tibor Esti Tabán című festménye, amely a késői alkonyban lévő tabáni házak, petróleumlámpák világította ablakaival ragadja meg a művésztelep oldalából nyíló rálátásban az esti tabáni hangulatot nem kis festői bravúrral.

Pólya Iván:Utca (Tabán) (© Damjanich János Múzeum gyűjteménye)

A korszak másik „temperásan” festett olajképe Bényi László 1936-ban készült Szolnoki Tabán című munkája, szintén szép példája annak az előrelépésnek, amely a tabáni témák és a szolnoki festészet fejlődésében bekövetkezett. Bényi képe Aba-Novák Igali képsorozatának festésmódjában készült, azokhoz hasonlóan, olajtechnikával próbálja elérni a temperás hatású koloritot.

László:Szolnoki Tabán (© Damjanich János Múzeum gyűjteménye)

A 30-as évek kiemelkedő grafikai munkái közé tartoznak Zádor István vernismou technikával (lágy alap) készült grafikái, melyek a művész legtermékenyebb időszakából származnak. Zádor egyik kedvenc témája volt az árvíz, melynek során a táj ritkán látott képe jelenik meg. Zádor hadifestő életéből eredendően képi világának sajátja volt, hogy még az olyan tragikus helyzetekben, mint az árvíz is meg tudta látni a szépet.

Zádor István:A kiáradt Zagyva (© Damjanich János Múzeum gyűjteménye)

Az 1945 utáni időszak egyik első tabáni témájú alkotása Bótos Sándor műve, amely a festő új korszakának egyik első darabja. Bótos régebbi Paál László-i bensőséges hangulati hatású tájaihoz hasonlóan e művében is egy bensőséges családi jelenetet ábrázol, az apa nyakában ülő kisgyermekkel, amint az állatokat nézik. Igazából a Tabán rendezetlen építésű házaival csak a hátteret kínálják a festő számára, aki mégis egy az eddigiektől eltérő tabáni ábrázolást hoz létre, ahol a lakók lesznek az első számú témái a képnek.

Bótos Sándor:Tabáni házak (© Damjanich János Múzeum gyűjteménye)

Az 1950-es években a telepre érkező új generációból Meggyes László posztimpresszionista stílusban festi tabáni képeit, amelyeken a szín élményben feloldódó ábrázolásmód dominál. Hasonlóan, dominánsan a színélmény hatására alapozva, de az expresszív képi ábrázolás irányába megy el Baranyó Sándor, aki már a jellemző tabáni képi elemeket is kiváltja az impresszió adta atmoszféra dinamikus színbeli hatásaival. Teljes egészében az élmény érzelmi oldalának színbeli sűrítményével jelenítve meg a „Tabánélményt”. Az expresszív festők közé tartozott #Mészáros Lajos is, aki azonban az expresszív színkezelés mellett pontosabb rajzi ábrázolással, a képi motívumok jellegzetességét mélytűzű színekkel és lendületes ecsetkezeléssel festette.

Meggyes László:Tabán (© Damjanich János Múzeum gyűjteménye)

A szintén ebben az időszakban érkező Gácsi Mihály 1974-ig dolgozott a telepen. Elsősorban szürrealista ábrázolásmóddal, a groteszk formanyelvével készült linómetszeteiről ismert. E műveiben csak részleteiben jelenik meg a Tabán, sokszor a képi filozófia szimbolista nyelvezetében átírva. Színes linómetszetein, melyek a Tabán legeredetibb anekdotázó ábrázolásai, sokszor feltűnnek a Tabán városszerte ismert személyiségei is, mint pl. Sőre Pista. Gácsinak szintén ebbe a felfogásmódú ábrázolásaiba tartoznak festményei, melyek a mai napig közkedvelt alkotásai a képkereskedelemnek. Gácsi korának legkedveltebb és legismertebb személyisége volt Szolnokon. Nevéhez legalább annyi anekdota fűződött, mint Pólya Tiboréhoz. Festményei egyszerű lendületes primer festésmódjukkal remekül ragadják meg a korszak tabáni képének hangulatát.

Gácsi mellett az 1957-ben a telepre érkező Bokros László művészete szintén egy új irányzat, a konstruktív szürrealizmus oldaláról közelít a témához. Bokros nemcsak festészettel, hanem grafikával is foglalkozott. Grafikusként nemrégen bekövetkezett haláláig rendszeres meghívott kiállítója volt a nemzetközi grafikai szimpóziumoknak. Az itt látható rézkarca konstruktív ábrázolásmóddal jeleníti meg a Tabánt, a fények és árnyak kiemelésével megjelenítve az egymásba épült házak szerkezetének bonyolultságát. Ebből a válogatásból is látható, hogy a „tabáni élmény” milyen erőteljesen hatott az itt dolgozó festőkre. Ritka volt, hogy a telepen dolgozó művészek közül nem érintett meg valakit. A Tabán bontása utáni nemzedéknél már teljesen eltűnt a téma ábrázolása. A dózerek lapátjai a genius loci egy darabját eltüntették. Az „új Tabán” már nem nyújt művészi élményt. Így a Tabánnal együtt eltűnt az az élményanyag is, amely évtizedeken, majd közel száz éven keresztül inspirálta művek születését, számtalan remekművet adva az utókor és a szolnoki művészettörténet számára.

Bokros László: Tabán (© Damjanich János Múzeum gyűjteménye)

Csiszár Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s