Mai mottónk:

Beláttam, semmire sem jutok, ha más dolgokról is beszélek, mint amit mindenki tud. Aki e tekintetben naiv, az nem érti, hogy embertársára milyen sértő, ha olyasmiről beszél vele, amiről annak fogalma sincs.

Carl Gustav Jung

Mai képünk:

• 

Gácsi Mihály: Cégem reklámja

Úgy érzem, Eszik Alajos kiállítása kapcsán elbuktam, nem sikerült rábeszélnem Önöket, hogy megnézzék a Szolnoki Galériában, bár ha akarják, még megtehetik. De egyelőre nem adom fel. Teszek még egy kísérletet, hogy olyan művészetről beszéljek, ami rólunk szól, még ha a nem megszokott hangon is. Be kell majd számoljak egy másik kudarcomról is, s ezt majd a blogon teszem meg, ha elkísérnek oda is.

Mai elkalandozásunkon Gácsi Mihály lesz a vezetőnk, akinek gondolatai, az embereket féltőn szerető alkotásai már négy évtizede meghatározzák a világról alkotott nézetemet, bár személyesen nem ismertem őt. Teszem mindezt azzal a galád és fondorlatos hátsó szándékkal, hogy Gácsi Mihály élete egy korszakában a Szolnoki Művésztelepen dolgozott, és bohém, nyitott lényét egy város kedvelte. Neki így talán szolnoki olvasóim jobban hisznek, mint nekem.

Gácsi a hatvanas-hetvenes évek alkotója igazán, mikor én 85-ben a múzeumba kerültem, ő már Zalaegerszegen élt, oda menekült a nedves, penészes szolnoki műteremfalak elől. Nem tudom, ott mi történt vele, de azt tudom, hogy az életet itt Szolnokon ismerte meg. Önmaga és kora jellemzése az itt közölt grafika a maga ironikus módján. Érdemes alaposan végigböngészni, minden részlete rólunk szól:

A művészről, aki hozott anyagból is dolgozik, és a mindennapi megélhetését biztosító rézkarcait utcán át árulja, mint más kereskedők a termelői borokat. Szól a szomszédságról. Ebben a házban minden fajta ember él. Itt van a kíváncsi, leskelődő vénasszony, a múlton búsan merengő öregúr, a veszekedő szomszédasszony. Egyszóval itt vagyunk mindannyian. Sírhatnánk is ezeken a romokon, de jobb, ha saját kentaur emberlovunkon lovagolva kedélyesen koccintunk önmagunkkal.

zsolnay